Dáviddal akkor találkoztam először, amikor egy éves volt, nagyon hamar a bizalmába fogadott. Minden érdekelte. Ahogy beléptek a műterembe, azonnal felfedező útra indult. A csillogó lámpák, a fényfüzérek, a feldíszített karácsonyfa mind, mind csupa izgalmas kaland, amit meg kell vizsgálni, tapintani, ízlelni. Sok rafinéria kellett hozzá, hogy pár pillanatig megálljon egy helyben. Csodálatos a gyerekkornak ez a szakasza. Ha ilyen kis ember jár nálam mindig próbálom a világot az ő szemével látni. Vagy legalábbis nem átlagos, begyöpösödött felnőttként, aki siet, aki haladni akar, akit már semmi sem tud lenyűgözni. Időt hagyni mindenre és persze közben megcsinálni azt is, amit én szeretnék.
A gyerekfotók elkészítésekor sokszor kell kérni: “Mosolyogni tessék!”. Legalább egy kicsit, kérem, kérlek…. Gyakran vicces dolgok egész sorát kell felvonultatni, hogy végre vidámság kerüljön a képekre, öröm, amire később jó visszanézni. Na, nem így volt ez Vikinél és családjánál. Nagyon szépek, kedvesek voltak és annyira adták saját kedves, mosolygós lényüket, hogy nekem csak fényképezni kellet. Benne voltak minden mókában és így a klasszikus képek mellett, amit egyébként is lefotóztam volna, tudtunk még néhány igazán rendhagyó fényképet készíteni. Öröm volt veletek lenni!
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.MegértettemAdatvédelmi nyilatkozat
